Csapatoknak

A találkozó helye: 5420 Túrkeve, Kuthen király 11. A Túrkeve Termál- és Élményfürdő mellett található kemping területén.

Ideje: 2018. február 16-17. (péntek, szombat)

A résztvevő csapatok pénteken (2018. február 16.) délelőtt 10 órától szállíthatják a helyszínre eszközeiket, felszereléseiket. Az eszközök őrzéséről 2018. február 16. (péntek) 10 órától 2018. február 18. (vasárnap) 10 óráig a szervezők gondoskodnak.

Az eszközök beszállítása után minden csapatnak lehetősége lesz egy darab gépjárművet a találkozó helyszíne mellett, külön erre a célra kialakított parkolóban elhelyezni.

A találkozón résztvevő csapatok, lehetőség szerint  legkésőbb 2018. február 16-én (péntek) 20:00 órára be kell fejeznie az eszközeik beszállítását az előre, a szervezők által kialakított sátrakba, udvarokba.

Figyelem! A csapatoknak szombaton reggel 5:30-ig, el kell hagyni a rendezvény területét, nem lesz lehetősége gépjárművel behajtani!

2018. február 16., péntek

A program szervezés alatt, hamarosan frissítjük.

2018. február 17., szombat

7.00 óra A központi rendezvénysátorban a csapatok köszöntése, közös koccintás.

7.15 óra Kábítás, szúrás – külön, erre a célra kialakított színpadon. A kábítás elektromos kábítóval, szakemberek bevonásával történik. Egyszerre két csapatnak lesz lehetősége a sertések kábítás utáni elvéreztetésére.
A szúrás után a perzselés, tisztítás, bontás szintén elkülönített területen fog történni (a perzselést az utolsó szúrás után egyszerre kezdheti el minden csapat).
Ezt követően a feldolgozás az előre kialakított sátrakban, udvarokban fog történni.
Az állatok feldolgozása során maradéktalanul be kell tartani az élelmiszer-higiéniai előírásokat.

Nevezési díj: (később frissülő információ) Ft/csapat (a csapatok tagjainak száma nem korlátozott)

A szervezők a nevezési díj ellenében az alábbiakat biztosítják

  • 1 db 17 m2-es katonai sátor, kb. 20 m2-es, körbekerített udvarral
  • Vízvételi, áramvételi lehetőség
  • A vágás során keletkezett veszélyes hulladékok (bélgarnitúra, szem, fülkivágás, papucs, stb.) elszállításáról a szervezők gondoskodnak.
  • A helyszíni vágáshoz szükséges állategészségügyi engedélyek beszerzével kapcsolatban a szervezők járnak el.
  • Minden csapat a nevezési díj befizetésekor 10 db belépőjegyet kap.

(A sertésről minden csapat önmaga gondoskodik, illetve igény szerint napi áron, a helyszínen is lesz lehetőség a vásárlásra)

Minden résztvevő csapat a találkozó emlékére – egységesen – a szponzorok által felajánlott értékes termékekből összeállított ajándékcsomagot kap.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. január 13., szombat 24:00 óra

Jelentkezési űrlap kitöltése itt!

Bővebb felvilágosítás

Tóth Lajos: 06-20/310-7818, E-mail: tothlajos.turkeve@gmail.com

Tóth Tibor: 06-30/282-2282, E-mail: tofigrill@freemail.hu